1És folytatá Elihu, és monda:

2Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.

3Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtõmnek igazat adok.

4Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.

5Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az õ lelkének ereje.

6Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

7Nem veszi le az igazról szemeit, sõt a királyok mellé, a trónba ülteti õket örökre, hogy felmagasztaltassanak.

8És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:

9Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].

10Megnyitja füleiket a feddõzésnek és megparancsolja, hogy a vétekbõl megtérjenek:

11Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az õ esztendeiket gyönyörûségekben.

12Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

13De az álnok szívûek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi õket.

14Azért ifjúságukban hal meg az õ lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.

15A nyomorultat megszabadítja az õ nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.

16Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezõre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;

17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.

19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erõfeszítésre!

20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökbõl.

21Vigyázz! ne pártolj a bûnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.

22Ímé, mily fenséges az Isten az õ erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint õ?

23Kicsoda szabta meg az õ útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?

24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!

25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.

26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük õt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.

27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködébõl mint esõ cseperegnek alá,

28A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.

29De sõt értheti-é valaki a felhõ szétoszlását, az õ sátorának zúgását?

30Ímé, szétterjeszti magára az õ világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.

31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.

32Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.

33Az õ dörgése ad hírt felõle, mint a barom a közeledõ viharról. [ (Job 36:34) Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyébõl. ]