1Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik: 2Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; 3És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek. 4Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? 5És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. 6Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék. 7Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is. 8Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. 9Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket. 10És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

11És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt. 12Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek. 13És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

14De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban. 15És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! 16Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk. 17Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek? 18Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é? 19Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt. 20Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet. 21És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

22Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt. 23Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit? 24Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. 25Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent. 26És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

27És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek? 28Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül. 29És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. 30És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.

31És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. 32És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni. 33És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

34A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem. 35Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. 36Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? 37Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért? 38Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.