1Lõn pedig Ikóniumban, hogy õk együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lõn hívõvé. 2A kik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen. 3Azért sok idõt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az õ kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az õ kezeik által. 4De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának. 5És mikor a pogányok és zsidók az õ fõembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék õket, 6Õk megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, 7És ott prédikálják vala az evangyéliomot.

8És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta volt, és soha nem járt. 9Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul, 10Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt. 11A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban! 12És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak, minthogy õ volt a szóvivõ. 13Jupiter papja pedig, a kinek [temploma] az õ városuk elõtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala. 14Mikor azonban [ezt] meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván 15És [ezt] mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetû emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élõ Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat: 16Ki az elmúlt idõkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: 17Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevõnk volt, adván mennybõl esõket és termõ idõket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket. 18És ezeket mondván, nagynehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék.

19Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt. 20De mikor körülvették õt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. 21És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. 22Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk. 23Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bõjtölésekkel egybe, ajánlák õket az Úrnak, kiben hittek vala.

24És Pisidián általmenvén, menének Pamfiliába. 25És miután Pergában hirdették az ígét, lemenének Attáliába; 26És onnét elhajózának Antiókhiába, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt õket arra a munkára, melyet elvégeztek. 27Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten õ velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre. 28Ott aztán nem kevés idõt töltöttek a tanítványokkal.