2Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak.

3Ontották véröket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, a ki eltemette volna õket.

4Gyalázattá lettünk szomszédaink elõtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak.

5Meddig haragszol Uram, szüntelen? meddig gerjedez féltõ szerelmed, mint a tûz?

6Ontsd ki haragodat a pogányokra, a kik nem ismernek téged, és az országokra, a melyek nem hívják segítségül a te nevedet;

7Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították.

8Ne emlékezzél meg rovásunkra elõdeink vétkérõl; siess elénk irgalmasságoddal, mert megnyomorodunk nagyon.

9Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsõségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért.

10Minek mondanák a pogányok: Hol az õ Istenök? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod.

11Jusson elõdbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait;

12És fizess meg szomszédaink keblébe hétszeresen a gyalázatért, a melylyel illettek téged, oh Uram!

13Mi pedig, a te néped és a te legelõd nyája, hálát adunk néked mindörökké, s nemzedékrõl-nemzedékre hirdetjük a te dicséretedet!