1És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem õt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben [lakó] Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt. 2Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszõt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam. 3És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked. 4És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, [és] eleibe [menvén,] mondának: Békességes-é a te jöveteled? 5Õ pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az õ fiait pedig megszentelé, és elhívá õket az áldozatra.

6Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr elõtt van az õ felkentje! 7Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az õ külsõjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem õt. Mert az [Úr] nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. 8Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté õt Sámuel elõtt; õ pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa. 9Elvezeté azután elõtte Isai Sammát; õ pedig monda: Ez sem az, a kit az Úr választa. 10És így elvezeté Isai Sámuel elõtt [mind] a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. 11Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Õ pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé õ a juhokat õrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide õt, mert addig nem fogunk leülni, míg õ ide nem jön.

12Elkülde azért, és elhozatá õt. (Õ pedig piros vala, szép szemû és kedves tekintetû.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert õ az. 13Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené õt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.

14És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni õt, [mely] az Úrtól [küldetett]. 15És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentõl [küldött] gonosz lélek gyötör téged! 16Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek [olyan] embert, a ki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentõl [küldött] gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj. 17És monda Saul az õ szolgáinak: Keressetek tehát számomra [olyan ]embert, a ki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám. 18Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Ímé én láttam a Bethlehemben [lakó] Isainak [egyik] fiát, a ki tud hárfázni, a ki erõs vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van. 19Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van. 20Isai pedig võn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlõ bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az õ fiától, Dávidtól. 21Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz és megálla elõtte, az igen megszerette õt, és fegyverhordozója lõn néki. 22És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid én nálam, mert igen megkedveltem õt. 23És lõn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle és jobban lõn, és a gonosz lélek eltávozék tõle.