1Jób pedig felele az Úrnak, és monda:

2Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál.

3Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom.

4Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!

5Az én fülemnek hallásával hallottam felõled, most pedig szemeimmel látlak téged.

6Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!

7Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám, Jób. 8Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égõáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az õ személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám Jób. 9Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.

10Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az õ barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, a mije volt. 11És beméne hozzá minden fiútestvére és minden leánytestvére és minden elõbbi ismerõse, és evének õ vele együtt kenyeret az õ házában; sajnálkozának felette és vigasztalák õt mindama nyomorúság miatt, a melyet az Úr reá bocsátott vala, és kiki ada néki egy-egy pénzt, és kiki egy-egy aranyfüggõt. 12Az Úr pedig jobban megáldá a Jób [életének] végét, mint kezdetét, mert lõn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. 13És lõn néki hét fia és három leánya. 14És az elsõnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren- Happuk. 15És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az õ atyjok örökséget is ada nékik az õ fiútestvéreik között. 16Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az õ fiait és unokáit negyedízig. 17És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.