1Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt: 2Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél. 3De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot. 4Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála. 5De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.

6És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.

7Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!

8Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!

9Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.

10Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!

11Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.

12Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

13Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!

14Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.

15Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.

16Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.

17Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!

18Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.

19Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.

20Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

21Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;

22Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!