1Felele erre Jób, és monda:

2Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!

3Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?

4Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja õt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!

5A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.

6A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.

7Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.

8Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.

9Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

10A kinek kezében van minden élõ állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

11Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?

12A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?

13Õ nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.

14Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.

15Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja õket, felforgatják a földet.

16Õ nála van az erõ és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.

17A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.

18A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.

19A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.

20Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektõl elveszi a tanácsot.

21Szégyent zúdít az elõkelõkre, és a hatalmasok övét megtágítja.

22Feltárja a sötétségbõl a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

23Nemzeteket növel fel, azután elveszíti õket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elûzi õket.

24Elveszi eszöket a föld népe vezetõinek, és úttalan pusztában bujdostatja õket.

25És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.